Kocoum Tafoya

hNév: Kocoum Tafoya

Nem: férfi

Születési hely, idő: Red River Acres farm, 1990. augusztus 27.

Kampány és karakter: Pocahontas - Kocoum

Külső tulajdonságok: magas vagyok, 188 cm és izmos testalkattal rendelkezem. Bőröm az indiánokra jellemzően egyenletes, bronz színű. Hajam erős és egyenes szálú, fekete színű és derék alá érő hosszúságú. Szemeim barnák, orrom széles, ajkaim teltek. Arcélem határozott vonalú. Arcszőrzetet nem igazán viselek, de gyakran vagyok borostás, mert nem jut időm minden nap borotválkozni.

Belső tulajdonságok: határozott vagyok és erős, családközpontú. Tudom, mi a dolgom az életben. Nem vagyok az a lusta típus, szeretem a természetet és a farmot, mely már generációk óta a családomé. Egyesek szerint semmi humorérzékem, az emberek inkább komolynak és távolinak tartanak, mint bőbeszédűnek, vagy kedvesnek. Nem szeretem ostobaságokra pazarolni az időm, csak olyasmikre, amiknek van értelme. Nem vagyok érzékeny típus, sem kifejezetten romantikus. Erősségeim a testi erőm és céltudatosságom, valamint, hogy a legtöbb emberrel szemben jobb szeretek tevékenyen élni, mint lustálkodni. Gyengeségem, hogy gyakran képtelen vagyok kifejezni az érzéseimet, ezért mogorvának és hidegnek tűnhetek. Amitől a legjobban félek, hogy nem sikerül apám vágyát teljesítenem, hogy családot alapítsak és tovább folytassam a farm fenntartását. Nagyon nem szeretnék a városban élni.

Foglalkozás: a Red River Acres farm vezetője

Történet:

- Nem szeretem az idegeneket - morogtam az orrom alatt magamnak, miután a harmadik autó is elhajtott a farm előtt. Ratcliffe embereit szállította, akik megszállottan keresik az olajat az öreg Pamton egykori földjein. Ratcliffe megvette a birtokot és elkezdte feltúrni. Elégedett, grimasz-szerű félmosoly szaladt át az arcomon, amikor eszembe jutott, milyen dühös lehet, hogy még mindig nem találtak semmit. Ráadásul, ahogy nézem, esőre áll - az emberei boldogok lesznek. Túrhatják a sáros földet esőben, szélben. Megvakargattam a mellettem fekvő nőstény husky fülét. Valahogy biztosan el lehetne venni a kedvüket a pusztítástól. Kekata, a néhai Pamton farmszomszédja elmondta, hogy a munkások nem igazán tisztelik sem a birtokhatárt, sem a terményeit. A múltkor még egy birkáját is elkapták, mert átszaladt az ő területükre. Egy vascsővel fejbe vágták, megnyúzták és megfőzték maguknak. Kekatától még bocsánatot sem kértek érte, csak kifizették - mintha egy évek óta nevelgetett és gondozott állat élete csak ennyit érne.

Az eső elkezdett cseperészni, hamarosan zivatarrá duzzadt. Az állatokat szerencsére már betereltük. Az eső jó most a földnek.

Mikor megláttam a ház felé tartó autót, egy pillanatra azt hittem, Ratcliffe emberei - felkaptam a házfalnak támasztott puskám és a lépcső tetejére álltam a verandán. Csak mikor közelebb ért láttam meg a sűrű esőfüggönyön át, hogy az egy öreg pick-up. Tudtam, kié, így a puskát visszatettem és megkönnyebbülve vártam a kedves vendéget.
- Üdv, Powhatan! - szólítottam meg, mikor kiszállt az autóból. Felsietett a verandán, kezet fogtunk és kimérten megöleltük egymást. Hellyel kínáltam a vendégem, Eska is odament köszönteni őt. A kutyám jó barátja volt Powhatannak, s szerettem azt gondolni, hogy én is az vagyok. Más különben nem akarná hozzám adni a lányát, aki a legdrágább neki az életben. Hatalmas megtiszteltetés volt ez nekem - az örömöm csak az vette el némileg, hogy Pocahontas úgy tűnt, közel sem vélekedik hasonlóan. Mármint, sosem viselkedett még velem tiszteletlenül, nem rázott le valamilyen hamis indokkal, de nem látszik rajta, hogy tetszenék neki. Ez persze nem jelent semmit. A házasság alapja a tisztelet és egymás kölcsönös megbecsülése - és ez elég kell legyen. A lángoló szerelem ostoba kamaszoknak való és már egyikünk sem gyerek.

'- Remélem, egész nap esni fog. Jó ez most a földnek - mondta Powhatan, én pedig egyetértően bólintottam. A hogylétem felől érdeklődött - hogy a farmon minden rendben van -e, az állatokról... és pesze szóba kerültek Ratcliffe emberei is. Na meg a lánya.
'- Pocahontas nem szokott beszélni nekem rólad. Találkozgattok még? - kérdezte meglepő őszinteséggel. Pár pillanatig nem feleltem, azután szembe fordultam vele és úgy döntöttem, én is őszinte leszek:
- Tudod, Powhatan... nem vagyok benne biztos, hogy én kellek a lányodnak. Szerintem egyáltalán nem érdeklem.
'- Dehogynem érdekled! - vágott a szavamba jövendőbeli apósom - ... ő csak... nos, tudod milyen. Az édesanyja lelke lakozik benne. Fiatal még és nyughatatlan. De idővel meg fogja találni a helyét a világban. Melletted fogja megtalálni.
Powhatan szavai megnyugtatóan hatottak rám. Volt benne igazság, Pocahontas valóban sokkal nyughatatlanabb, mint én; de fiatalabb is nálam. Talán tényleg csak idő és türelem kell hozzá.
'- Szereted? - kérdezte.
- Szeretem.
'- Akkor adj neki egy kis időt - tanácsolta bölcsen.
- Rendben.

Egy ideig néma csendben ültünk a verandán hallgatva az esőt, magunkba szívva az ázó föld összetéveszthetetlen illatát. Nem akartam megtörni az idillt, de volt még valami, amit meg kellett beszélnünk, mert nem hagyott nyugodni. Powhatan őseié volt az első birtok a területen, így kialakult az a hagyomány, hogy a legtöbb farmer afféle vezetőként tekint rá a közösségben. Szükségem volt a támogatására a tervem keresztülviteléhez, így külön örültem, hogy kettesben is beszélhetünk.
- Összehívnád a farmereket ma este? Azt hiszem tudom, hogyan tehetnénk keresztbe Ratcliffe-nek...
Nem kellett többet mondanom, Powhatan mosolya épp elég volt biztatásnak. Mi ketten egy oldalon állunk és szerintem a többieknek sem lesz ellenére, amit kigondoltam.
‘- Tízkor, McMullenék pajtájában.
Powhatan búcsúzóul megszorította a vállam, majd a kocsijához sietett és hamarosan eltűnt a zuhogó esőben.

Az előtörténeted elfogadom. Üdv a játékban, Kocoum!